Sokat töprengtem azon, hogy hol is volna értelme belekezdeni a blog írásba, természetesen gondolok itt arra, hogy milyen témát válasszak bevezetésnek. Fontos szempont volt az, hogy esszenciálisan kapcsolódjanak a bejegyzéseim, az általam nyújtott szolgáltatásokhoz!
Mire van szükségem ahhoz, hogy elinduljak az éleben? Illetve, hogyan ismerem fel, hogy a jelenlegi helyzet, amiben vagyok esetlegesen már nem szolgál engem?
A saját tapasztalatom alapján, az első és legfontosabb, amit most tulajdonságnak nevezek, de akár értékként is kategorizálhatnám, ez pedig a: BÁTORSÁG.
Miért jutottam erre a következtetésre a saját életemben?
Elsősorban azért, mert bátorságra volt szükségem ahhoz, hogy szembe nézzek magammal, hogy felismerjem azt a helyzetet, amiben vagyok.
Természetesen a bátorság mellett még szükségem volt ÖNREFLEXIÓRA is.
Mi az az önreflexió? Joggal tehetnéd fel a kérdést.
Én úgy fogalmaznám meg, hogy ez egy olyan független nézőpont, mely segít nekem abban, hogy rá láthassak magamra.
Mit fogok látni? Ha tudok őszinte lenni magamhoz, ha meg tudom engedni magamnak, képessé válok látni azt, hogy a külvilágból érkező információkra, reakciókra milyen visszajelzéseket adok.
Ezt nevezném én az első lépcsőnek, melynek azt a nevet adom, hogy felismerés.
Tehát ha meg tudom engedni magamnak a bátorság azon szintjét, melyből elég erőt tudok adni magamnak, hogy közelebb kerüljek saját belső világomhoz, és úgy döntök, hogy őszinte leszek magammal szemben, ami egy olyan nézőpontból felé mutathat, amit rajtam kívül senki más nem láthat.
Saját példámmal tudom a legjobban bemutatni azt, hogy miként nézhet ez ki a gyakorlatban. (Szeretném hozzáfűzni, hogy az én saját utamban az én érzéseim adják az én valóságomat, a te világodban a te érzéseid fontosak.)
Vajon miért lehetett az, hogy sokkal érzékenyebben reagáltam le, minden engem ért eseményt, történést?
Sok éven át éltem úgy az életemet, hogy minden és mindenki fontosabb volt nekem saját magamnál, az én lelkem nem tudott töltődni, mert mindig csak adtam és adtam. Egy idő után kritikusan alacsony szintre esett az a tartalék, amivel még működni tudtam. Mivel nem volt meg az, amivel magamat tölteni tudtam volna, akkor még képtelen voltam reziliensé válni az engem érő hatásokkal szemben. (A reziliencia mint fogalom, azt mutatja meg, hogy milyen a lelkem állóképessége, például krízis helyzetben pánikba esem, vagy le tudom győzni a pánikot és megkeresem a megoldást, hogy ki tudjak jutni az adott helyzetből.)
Így tudom bevezetni elsőkörben azt, hogy opcionálisan innét is el lehet indulni abba az irányba, hogy megtudjam mire van szükségem ahhoz, hogy eredményesen tudjam menedzselni az életemet. Természetesen mindenki maga dönti el, hogy önmaga megismeréséhez milyen utat választ.
Én innét indultam. Így láttam rá magamra. Ez segített hozzá ahhoz, hogy megismerjem magmat. Hogy ki vagyok én?!
A fenti filozófiához természetesen hozzá tevődik egy párhuzamos ösvény is, mely, ha egy utca névtábla volna az alábbi nevet kapná: „Honnét származom?” Miért fontos ez nekem? Azért, mert arra jöttem rá, hogy az én generátoromban azt a rengeteg lelki erőt, amivel rendelkezem részben a felmenőimtől kaptam örökségül, amit ezúton is hálásan köszönök, de természetesen hála és köszönet jár magamnak is hiszen felismertem, tudatosítottam, aktivizáltam és MOST is használom!
Óriási nagy fejlődésen mentek át azok a tudományágak az elmúlt száz évben, melyek hozzá segítenek minket ahhoz, hogy jobban megismerhessük magunkat.
Mielőtt még bármilyen kényszert éreznél kedves Olvasó, hogy neked köztelezettségeid vannak e téren, most megnyugvást fogsz találni a szavaimban, ez a te egyéni döntésed, hogy közelebb szeretnék kerüli magadhoz, vagy sem.
Itt nem létezik jó és rossz. Az összes opció oké:
Összegzésként elmondhatom, hogy én magam vagyok az erőforrásom, ami csak abban az egy esetben tud energiát biztosítani számomra, ha tudatosan töltöm figyelek magamra. És bármennyire is furcsán hangzik, nálam ez volt az első és legfontosabb tételmondat:
Én magamnak vagyok a Világon a legfontosabb!
A csodálatos fotókért hálás köszönet jár Talabér Angelikának!
